Köszönjük, hogy felkeresett minket honlapunkon.
Kérjük engedje meg, hogy röviden bemutassuk Önnek vállalkozásunkat, azzal a céllal, hogy ezen szakterületen együttműködést ajánljunk.

Otthonainkban egyre inkább azt keressük, hogyan tudnánk olyan szabadtéri életteret létrehozni, amely ugyanazt a komfortot, meghittséget és életminőséget biztosítja számunkra, amit házunk falain belül már megszoktunk.
Kertünk otthonunk folyamatosan megújuló része, talán éppen ezért az évről évre elénk táruló megújulásáért ragaszkodunk hozzá, a természet közelsége adja otthonunkhoz azt a pozitív életérzést, ami mindannyiunk életét igazán kellemessé teszi, életünk bármely szakaszában sokat nyújt nekünk illetve családunknak, szabadságot ad, megnyugtat és aktív életteret is biztosít.
A kert saját tapasztalatom szerint egy összekötő kapocsként is működik otthonunkban, kerti tavunk például a család legfiatalabb és legidősebb tagjainak egyaránt ugyanazt a mosolyt csalja arcára. A mocsári növények, békésen úszkáló halak, a víztükrön táncoló napsugarak és a tóhoz inni, netán fürdőzni járó madár párok és családok együttesen olyan életérzést biztosítanak, amiből lelkünk egész télen táplálkozik. Fűszerkertünk pedig nem csak díszértékével, hanem élettani, rendkívül egészséges tulajdonságaival is emeli a kert színvonalát.
Bármilyen elképzelése is van megrendelőinknek, mi megtervezzük és kivitelezzük megálmodott kertjét, képviseljen az vidéki egyszerűséget, idilli nyugalmat vagy nagyvonalú eleganciát.

Cégünk 2001-ben kezdte meg tevékenységét kezdetben kisebb kertek kialakításával és karbantartásával, azóta évről évre több referenciával és ötlettel állunk megrendelőink rendelkezésére.
Kérem olvassa el szolgáltatásaink részletes leírását is! További információkkal és referenciákkal készséggel állok megrendelőim részére.

Csókay Csaba kertészmérnök.
Csókay Kertépítő Kft.     3300. Eger, Szövetkezet út 4.
Telefon: 30/ 958 8808     e-mail: csokaycs@freemail.hu